Cimlap Rólunk Írták Rólunk írták

Rólunk írták

Tisztelt Vezető úr!

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Polgárőr szövetség 3 számú régiója nevében köszönetemet szeretném kifejezni Molnár Zoltánnak és munkatársainak is.

A régiómban 12 polgárőr egyesület tevékenykedik közel 500 fővel.

Az egyesület elnökei az országban több helyről próbáltak egyenruhát, polgárőrségi felszereléseket beszerezni jutányos áron, míg végül eljutottak Molnár úr termékeihez, aki naprakészen minden felszereléssel, ruházattal, kiegészítőkkel rendelkezik.

A vezetők postán, személyesen, internet segítségével, telefonon egyeztetve kértek felvilágosítást, ill: több alkalommal rendeltek nála ruhákat. Az áraik humánusak,  a számlát pontosan vezetve megküldi elszámolás végett. A kiszolgálásnál, amikor többször is jelen lehettem, ahol azt tapasztaltam, hogy a vevő az első azonkívül minden más rá ér.

A polgárőrökkel nagyon kedvesen bántak éas egyetlen embert sem láttam, hogy elégedetlenül távozott volna.

A honfitársaimnak javasolnám, hogy érdemes az Alsózsolcai üzletüket felkeresni ahol kellemes környezetben hozzáértő kiszolgálást, és nem utolsó sorban elfogadható árakat fog bárki találni.

Demecser, 2011. június 8.

Tisztelettel:                  

Váradi László

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 3. számú régió vezető

 

Hírek röviden

2011. május 20. - NYÁR

Indul a nyári szezon....

Cégünk figyelmükbe ajánlja a nyári szezon legnépszerűbb termékeit. A jó minőség mellett a megfelelő raktárkészletre is gondoltunk: ha pl. pólót, baseball sapkát rendel, akár már másnapra megkaphatja azokat.

Nyári ajánlónk:

  • Környakas 160 gr-os pamut pólóink minőségi anyagból készülnek, nem nyúlnak el többszöri mosás után sem.
  • Galléros  pamut és galléros piké  pólóink sportos, ugyanakkor elegáns megjelenést biztosítanak.
  • Baseball sapkáinkat több típusban, hímzett felirattal vagy címerrel ajánljuk. A hímzés biztosítja a felirat tartósságát.
  • Igazolványtartó nyakszalagunk jól látható és biztonságos megoldás a polgárőr tagság gyors igazolásához.
További termékeinkért tekintse át honlapunkat.